Én 2019 óta vezetek rendszeresen naplót bullet journal-ban párhuzamosan a naptárammal. A naplózást rendszeresen ajánlom az ismerőseimnek is, főleg, ha nehéz időszakon mennek keresztül. Úgyhogy engedjétek meg, hogy most itt is ajánlgassam egy kicsit, garantálom, hogy nem bánja meg senki! 🙂
Napló a mentális egészségért és az önismeretért
Mindenhol azt látjuk, hogy a naplózásnak – illetve alapvetően annak, hogy valamilyen formában kijuttatjuk a gondolatainkat a fejünkből -, milyen jótékony hatásai vannak önmagunkra nézve. És csak, hogy ne kelljen külön utánanézni ezeknek, én is összefoglalom őket röviden:
1. Mentális egészség javítása
Gondolom ez senkinek sem új, hiszen pszichológusok is aktívan ajánlják mindenkinek a napló írást, nem is véletlenül. Egy napló remek eszköz lehet, hogy egyrészt kivezessük magunkból a gondolatokat és érzéseket, másrészt, hogy szembenézzünk velük és megértsük őket, illetve képesek a gondolkodásunkat egy pozitívabb irányba terelni.
2. Koncentráció, elme lecsendesítése
Biztosan nem csak velem volt az, hogy annyira sok gondolatot pörgetett az agyam párhuzamosan, olyan sebességgel, hogy képtelen voltam bármire is koncentrálni és ezért nagyon ingerlékeny lettem. A naplózás abban is segít, hogy egyesével megfogd ezeket a gondolatokat – és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat – és kiürítsd őket az agyadból. Lehetnek ezek ötletek, folyamatban lévő projektek, vélemények egy-egy témában, kérdések és így tovább. A lényeg, hogy amint kiszeded ezeket a dolgokat a fejedből, az agyad lecsendesedik és nem fáraszt téged tovább.
3. Problémamegoldás
Ha olyan problémákkal nézünk szembe, ami látszólag megoldhatatlan, hajlamosak vagyunk idegesebbek lenni a szokásosnál, attól függetlenül, hogy ez haragban, vagy szorongásban nyilvánul meg. Viszont, ha leírjuk ezeket a dolgokat, gyakran csak arra eszmélünk fel, hogy ott a válasz a sorok között. Nem egyszer, nem kétszer futottam bele abba, hogy akár hetekig ültem egy problémán és próbáltam megoldást találni rá mindenféle szemszögből és irányból, de nem sikerült, míg le nem írtam – sőt gyakran olyankor jutott eszembe a megoldás, miközben írtam és nem utána.
4. Emlékek megőrzése
Mennyi olyan könyv van a boltokban, ami egy-egy embernek a naplóbejegyzéseit tartalmazza? Sok. És miket tudhatunk meg az ilyenekből? Nem csak azt, hogy a napló írója mit csinált x évben, hanem azt is, hogy, hogyan gondolkodott a dolgokról, milyen érzések voltak benne egy-egy helyzetben. Milyen érzés, ha visszaolvasod azokat a sorokat, amiket évekkel ezelőtt írtál, vagy visszanézed azokat a képeket, amiket készítettél? Egy napló megőrizhet mindent – még akkor is, ha utólag nagyon kínosnak érzed, amit 12 évesen írtál.. 😛
5. Kreativitás fejlesztése
A naplót nem feltétlenül kell írni. Rajzolhatsz is, montázsolhatsz, festhetsz, ragaszthatsz, bármi! Vagy keverheted a kettőt. Egy másik posztban írok majd még a kreativitás fejlesztéséről.
Én azt mondanám, hogy ezek a hatások besorolhatóak a következő alá: önismeret. A napló vezetés következtében akarva-akaratlanul is közelebb kerülsz önmagadhoz, jobban megismered, hogyan működsz valójában, milyen reakcióid vannak bizonyos helyzetekre, főleg, ha célzott kérdésekre válaszolsz. És, ha jobban ismered önmagad, akkor könnyebben is változtathatsz az életeden, ha arról van szó.
Az írás nem feladat!
A naplózás pozitív hatásait alapvetően én is alá tudom írni, nagyon sok mindenen átsegített engem is a naplóm. Viszont mindemellett egy olyan elvárást támasztunk magunk felé – többnyire valamiféle megfelelési kényszer miatt -, ami kimondja, hogy minden nap írnod kell, és a legjobb, ha legalább három oldalt, különben nem csinálod jól a naplózást. És itt jön be a középső ujjam a képbe. 🙂
A naplózás nem arról szól, hogy, hogyan írj, mikor írj, vagy mit írj egyáltalán. A naplózás nem kötelezettség, nem egy végrehajtandó feladat a teendő listádon, amit ha nem csinálsz meg akkor bizony szégyelld magad. A naplód – alapesetben – nem egy olyan dolog, amit másoknak mutogatsz, hogy: „Nézd milyen szép a kézírásom!” vagy „Tessék, itt van olvasd el és mondd el a véleményedet.”. Ha nem akarod megmutatni senkinek, akkor kit érdekel, hogy miről, mit írsz, vagy hogyan? Vagy mennyit?? Aki ezért kritizálni mer, azt nyugodtan vágd nyakon, megengedem.
Drágám, én első osztályos korom óta csúnyán írok, ráadásul a való életben borzasztóan sokat káromkodom, ne tévesszenek meg az oldalon látott bejegyzések – csak azért tudom így moderálni magam, mert tág szókincsem van. Valamint, ha már itt tartunk, nemcsak a kézírásom külalakja nem „pinterest kompatibilis”, hanem a két naplóbejegyzés között eltelt idő sem. Sőt! Jó, ha hetente egyszer leülök írni!
Ne értsen félre senki, mikor évekkel ezelőtt elkezdtem a naplózást, én is belecsúsztam abba a hibába, amit fentebb leírtam, és egész sokáig reggelente írtam az előző napomról, mert bele tudtam illeszteni a rutinomba – tekintve, hogy kollégista voltam abban az időszakban. De szépen lassan rájöttem, hogy nem azért naplózok, amiért igazából kellene. Nem adom ki a gondolataimat, vagy az érzéseimet, csak azt írom le, hogy mit csináltam aznap, ami egyébként a naplóbejegyzés feletti teendő listából is kiderül.
Aztán, ahogy változtak körülöttem a dolgok, amikhez alkalmazkodnom kellett, a naplózás a fejemben egy kötelező teendővé vált, így el is ment a kedvem az egésztől. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal vezettem a naplómat, mire megértettem, hogy valójában nem magamért csináltam. Rájöttem, hogy nincs értelme olyat csinálnom, amit nem akarok. Rájöttem, hogy ha elvárom magamtól, hogy naponta írjak, akkor a napló csak nyűg lesz. Szóval ma már csak akkor írok, ha úgy érzem, hogy szükségem van rá. Elvégre senki nem tart fegyvert a fejemhez, hogy márpedig így kell csinálni.
Egyszóval a napló írás nem egy olyan dolog, amit meg KELL tenned, mert… Az egy olyan dolog, amit úgy alakíthatsz, ahogy szeretnél. Én ma már ritkábban írok a füzetembe hosszabb bejegyzéseket, de azok tényleg arról szólnak, hogy mi jár a fejemben. Hogy mit csináltam aznap, azt majd elmesélik a teendő listáim.
Ötletek napló vezetéséhez és az alkotókészség fejlesztéséhez
Ha az előbbiek elolvasása után még mindig van kedved elkezdeni naplózni, vagy változtatni az eddigi naplózási szokásaidon, összegyűjtöttem néhány ötletet, amiket kipróbálhatsz. Ezek többnyire olyanok, amiket én is kipróbáltam, vagy alkalmazok a mai napig.
1. Hálanapló
Nem kell többet írnod napi egyetlen sornál. Miért vagy ma a leghálásabb? Nem kell nagyot mondani, írhatod azt is, hogy sütött a nap. A lényeg, hogy vedd észre az életedben azokat a dolgokat, amiknek örülni tudsz, akármilyen apró is legyen.
2. Sikernapló
Ez gyakorlatilag a hálanaplónak egy továbbgondolt verziója. Írj le legalább 3 olyan dolgot a mai napodból, amit sikerként vagy boldog pillanatként éltél meg. Akármilyen kicsi legyen, megérdemli, hogy kiemeljék. Itt is az a lényeg, hogy lásd meg a jót mindenben, még akkor is, ha rossz kedved van.
3. Szabad írás
A szabad írás gyakorlatilag annyit tesz, hogy adott ideig (ez általában kb. 5-10 perc) folyamatosan írsz, anélkül, hogy megállnál. Ha nem jut eszedbe semmi, írd le azt is, hogy nem jut eszedbe semmi – komolyan.. én is szoktam csinálni. Fontos továbbá, hogy ne javítsd ki magad, ne ítélkezz, ne gondold túl, csak írj, mindenféle megkötés nélkül.
4. Olvasónapló
Úgy hallottam, hogy az iskolában kifejezetten szeretnek a gyerekekkel olvasónaplót íratni, mikor egy-egy kötelező olvasmánnyal foglalkoznak. Nekem ilyen nem volt, de mindig is kíváncsi voltam milyen, mert szeretek olvasni. Van olyan is, aki ugyanezt csinálja csak filmekkel/sorozatokkal, ami szerintem tök jó ötlet! Mivel nekem nem volt korábbi tapasztalatom, ezért kidolgoztam a saját kis keretrendszeremet online források alapján.
5. Vizuális napló
Na ebből van egy rakat! Csinálhatsz scrapbook-ot, junk journal-t, art journal-t és még sorolhatnám. Művészként a rajzfüzetünk is valamilyen szinten egyfajta vizuális napló. A lényeg ezeknél viszont nem kifejezetten a szövegen van, hanem a képeken, a színeken, a formákon. Nyilván írhatsz is, vagy nyomtathatsz hozzá szöveget, ami hozzáad. Ezeknél könnyebb, ha egy-egy téma köré készíted a bejegyzést. Ez a téma lehet akár „a mai nap”, vagy „azok a személyek akik inspirálnak” és így tovább.
6. Álomnapló
Biztosan nem újdonság senkinek az álomnapló fogalma. És nem is kell túlmagyaráznom: írd le az álmaidat, ha emlékszel rájuk, minél hamarabb, jelen időben. Ez egyrészt elvileg segít, hogy idővel egyre több álmodra emlékezz vissza, másrészt megérthetsz magaddal kapcsolatban néhány dolgot, amik tudat alatt működnek benned.
7. Árnyéknapló
Ez igazán ijesztőnek hangzik, tudom, de engedjetek meg egy hiperrövid töriórát: Az árnyék fogalmát Carl Gustav Jung svájci pszichiáter alkotta meg, még az előző évszázadban. Tömören az árnyék egy olyan oldala a személyiségünknek, amit elfojtottunk valamilyen okból. Viszont ennek az elfojtásnak köszönhetően alakulhatnak ki olyan betegségeink, mint a szorongás és társai. Az árnyéknapló ezzel az árnyékunkkal segít szembenézni, majd megérteni és elfogadni azt.
Egy szó, mint száz, nekem sokat segített az évek folyamán a naplózás és sokat segít most is. Sok mindent kipróbáltam, sokszor alakítottam át a hozzá kapcsolódó szokásaimat, hogy megfeleljen az adott körülményeimnek. Ne felejtsd el: úgy írsz naplót, ahogy és, ahova, amivel neked kényelmes és nem kell a külső, vagy belső elvárásoknak utat engedned. A naplód téged fog tükrözni és személyes jellege miatt, nem is kell mutogatnod, ha nem akarod.
Ha sikerült meggyőzzelek, vagy csak beleültettem a bogarat a füledbe, csinálj egy kísérletet. Az interneten fellelhető módszereknek a harmadát sem írtam le ebben a bejegyzésben, úgyhogy, ha ezek közül egyik sem fogott meg, akkor ajánlom neked ezt a videót az Imagine Nation csatornáról, vagy keress rá te naplózási technikákra, biztosan találsz neked megfelelőt. Biztatlak, hogy fogj egy füzetet és ha csak egy hétig, vagy hónapig is, de próbáld ki, hiszen veszteni valód nincsen.





