Első az egészség! – Tudatosság a hétköznapokban

Első az egészség! - Tudatosság a hétköznapokban

A társadalom azt tanítja nekünk, hogy akkor vagyunk értékesek, hogy ha hasznosak vagyunk másoknak és így normálissá tette számunkra azt is, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk saját magunkat. Megfigyeléseim alapján sok ember ha megbetegszik, továbbra is bejár dolgozni, hiszen pénzt kell keresni, bejár iskolába, hogy megírjon egy-egy dolgozatot. Gyakran azt látom, hogy azok akik így tesznek, azt hiszik, hogy ezek a teendők halaszthatatlanok vagy mindennél fontosabbak, mert meg akarnak felelni egy elvárásnak, és így amíg lábon kihordják a betegséget, nem veszik azt komolyan.

Mindenféle kifogásokat keresünk arra, hogy miért maradjunk minél tovább talpon, hogy minél kevesebbet pihenjünk, különben azt érezzük, hogy nem vagyunk hasznosak és nem vagyunk értékesek. Ha mégis leesünk a lábunkról, bűntudatot érzünk és folyton bocsánatot kérünk másoktól mintha hibáztunk volna. Ez a fajta hozzáállás több szempontból ártalmas lehet önmagunk és mások számára is:

  1. Ha betegen mész be dolgozni vagy iskolába, több mint valószínű, hogy másokat is megfertőzöl, akik aztán hazaviszik és otthon is lebetegítenek mindenkit.
  2. Ha nem veszed komolyan a tüneteidet, azzal azt kockáztatod, hogy még betegebb leszel és szélsőséges esetben életveszélybe is kerülhetsz.
  3. Ha figyelmen kívül hagyod a betegséget az olyan, mintha azt mondanád magadnak, hogy „nem vagy elég fontos” ami miatt később komoly mentális és lelki problémák alakulhatnak ki.

Érdemes tehát odafigyelnünk önmagunkra, a testünk megfelelő, egészséges működésére. Nem csak azért hogy elkerüljük a betegségeket, hanem, hogy jobban megértsük saját magunkat és a szükségleteinket is. Vezethetünk akár külön naplót is erre a célra, amiben nyomon követhetjük az egészségünket.

Testünk tudatos megfigyelése

Szokásunk elfelejteni, hogy a különböző tünetek és betegségek valójában üzenetek számunkra amiket a testünk ad egy-egy probléma felmerülésekor. Valami nem működik megfelelően. Legyen az akár fizikálisan, akár mentálisan vagy lelkileg – ugyanis igen, az utóbbi kettő problémái is képesek megjelenni fizikai tünetekként.

Nekem van három testvérem és anno – édesanyám legnagyobb örömére – mindig egyszerre voltunk betegek, általában hétvégén vagy ünnepekkor. Ezért aztán belémégett, hogy az egészségünk fontos és oda kell rá figyelni, mert, ha beteg vagyok anyu fent lesz a plafonon. Megtanultam hogy bizonyos tünetek mit jelentenek, illetve hogy ezeket hogyan kezelhetem akár orvosi segítség nélkül is. Természetesen nem azt mondom, hogy ne menj el orvoshoz sőt, igenis menj és nézesd meg magad, hogy ha betegnek érzed magad! Ezzel a példával csak azt szerettem volna kifejezni, hogy nekem még gyermekkoromban kialakult, hogy az egészségem legyen az első és gyakran elég korán észreveszem a betegségre utaló jeleket magamon.

Fontos, hogy megtanuljuk a saját jeleinket felismerni, ugyanis ezek személyenként eltérhetnek – bár többnyire elég hasonlóak. Ezzel nem csak az orvosnak segítünk, hanem magunknak is, hogy aztán megfelelően tudjuk kezelni magunkat. Mit érzel, ha lázas vagy? Vagy milyen vagy, ha elkap az influenza? Esetleg gondolj vissza, hogy mit csináltak a szüleid, mikor gyerekként ágynak estél? Hűtőfürdő, húsleves?

Jó lenne azt is normálissá tenni, hogy a betegség gyakorlatilag egy fék ami arra késztet, hogy álljunk meg, pihenjünk, figyeljünk oda magunkra és a szükségleteinkre jobban. Minél tovább hagyjuk figyelmen kívül a tüneteket és ezek által az üzenetet, annál súlyosabbá válik a betegség.

Ha nem találunk kifejezett fizikai okot – például megfázás vagy valami vírusos megbetegedés -, akkor gondolkodjunk el azon is, hogy kiválthatta-e a tüneteket valamilyen mentális vagy lelki akadály amit eddig nem vettünk észre? Vegyük például a pánikrohamot. Pánikrohamra utaló jelek lehetnek: a hidegrázás, a remegés, a gyors szívverés, a légszomj, a verítékezés, a szédülés, és még sorolhatnám. Ez az állapot elég jól szemlélteti, hogy a probléma alapvetően nem fizikai, illetve nem is maga a pánikroham, hanem az azt kiváltó pszichológiai akadály.

Mindennapi tudatosság

A testünk ellenben nem csak betegségekkel üzen, hanem érzésekkel is, amikre szintén jó, hogy ha odafigyelünk, ugyanis nem csak akkor kell törődnünk magunkkal, ha betegek vagyunk.

Érdemes nyomon követnünk, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. Mikor vagyunk fáradtabbak, mikor vagyunk energikusabbak, mikor vagyunk motiváltabbak, stb? Ez nemtől független, és a segítségével a nehezebb napokon emlékeztethetjük magunkat arra, hogy többet gondoskodjunk magunkról, illetve az energikusabb napokat jobban kihasználhatjuk, legyen szó feladatokról vagy szociális életről.

Betervezett havi pihenés

A mindennapi energiaszintünkhöz szorosan kapcsolódva beszélek egy kicsit a piros napokról is. Mi nők ugyanis nemcsak a vasárnapokat és az ünnepnapokat jelöljük piros színnel a naptárban, hanem a menstruációnkat is. Az első vérzésünk után hamar megtanuljuk, hogy vezessük a ciklusunkat, illetve kezeljük az azzal járó tüneteinket ha van ilyen – és általában van.

Ennek követése nemcsak azt könnyíti meg a hogy időben észrevegyük ha valamilyen probléma van, hanem azt is, hogy úgy szervezzük az életünkben a dolgokat, hogy a piros napokon a lehető legjobban tudjunk törődni magunkkal, illetve ha valaki tudatosan tervez gyereket vállalni, akkor tudja, hogy melyik időszakban érdemes hozzákezdeni a feladathoz.

Sokunk menzesze kellemetlen tünetekkel jár együtt, például különböző szintű alhasi görcsökkel, fáradtsággal, ingerlékenységgel, hangulatingadozásal. A legtöbben ilyenkor szeretnénk az ágyban pihenni, és fetrengeni egész nap, viszont ezt gyakran nem tehetjük meg a különféle kötelességeink miatt. Ellenben azzal, hogy nyomon követjük a ciklusunkat, tudatosan fel tudunk készülni ezekre a nehezebb időszakainkra. Például hordunk magunknál görcsoldót, vagy igyekszünk kerülni a lehetséges konfliktussokkal járó helyzeteket.

Kövesd nyomon az egészséged!

Erre már rengeteg különböző megoldás létezik: vezess naplót, vagy használj telefonos appokat. Ezeket használom én:

Szóval. hogy ha megtanulod észrevenni a tested jelzéseit, és azonosítani azoknak jelentését, azzal nagyban megkönnyítheted a saját dolgodat. Ha prioritásba helyezed saját magad és a jólléted, akkor az energiádnak és a hangulatodnak megfelelően tudod szervezni a feladataid és az életed, valamint hamarabb kilábalsz a betegségekből is. Sokkal kiegyensúlyozottabb leszel, jobban fogod érezni magad fizikailag és mentálisan egyaránt. Ennek pedig az az oka, hogy a saját ritmusoddal együtt dolgozol és nem gördítesz magad elé akadályt a társadalmilag elvárt rutinokkal és normákkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sziráki Panna

Egy bátorságát visszakövetelő, nyomdafestékes kezű, kávéfüggő, huszonéves művész, aki megmutatná a világnak, hogy furának lenni nem szégyen.

Legutóbbi hozzászólások

Nincs megjeleníthető bejegyzés.