Általános végén nagyon sokat őrlődtem, hogy melyik suliba menjek tovább. Ugyanis nagyjából ötödiktől kezdve grafikusnak készültem, de mire eljutottam a nyolcadikig, biztos voltam benne, hogy vendéglátósként megyek tovább (nagy álmom volt egy kávézót nyitni), aztán közvetlenül a felvételik előtt beállított az osztályfőnököm egy papírral, amin egy művészeti iskolának a leírása volt.

A jelentkezést mindkét ágra beadtam, de az utolsó pillanatig vacakoltam, mire megváltoztattam a sorrendemet és a művészeti került első helyre. És te jó ég, a mai napig hálás vagyok, hogy megtettem! Életem legeslegjobb döntése volt és iszonyatosan örültem, mikor megjött a levél, hogy felvettek.

Itt még az elején had mondjam el, hogy a lentebb leírtak mind a saját tapasztalataim, ezért semmiképpen nem lehet őket tényként kezelni! Ha más szakmában mozogsz és hasonló tapasztalataid vannak, kérlek írd meg egy hozzászólásban! 🙂

Mint mindennek, a művészetinek is van jó és kevésbé jó oldala. De mi kezdjük az érem fényesebbik oldalával!

Pro #1: A közösség a neked való iskolában

Először is kiemelném a közösséget. Mikor én nyolcadikban elmentem az alkalmassági vizsgára és leültem a bakra, az üres papír elé már éreztem, hogy én oda tartozom. Pedig előtte életemben nem ültem bakon.. Előtte nagyon izgultam, hogyan is fogok teljesíteni, de amint lehuppantam erre a kényelmetlen valamire, olyan nyugodtság fogott el, amit nem tudtam megmagyarázni.

És ez később sem változott. Körbe voltam véve olyan emberekkel, akik hasonlóak voltak hozzám. Ők értették a legjobban, ha el akartam magyarázni valamit, amit a fejemben olyan élesen láttam, de szavakkal nehezen tudtam kifejezni. Ők értették a rajz iránti szeretetemet és mégis együtt szenvedtük végig a 3-4 órás rajzórákat.

Természetesen itt is voltak klikkek, hol nincsenek, de ha valaki betámadott egyetlen embert is az osztályunkból, akkor 29 (nem viccelek és mind grafikus) másik emberen kellett átverekednie magát. Ez a támadó lehetett tanár, vagy diák, nem számított, nagyon vigyáztunk egymásra. És ez ugyanúgy megvolt a szűkebb haveri társaságomban is. Örökre hálás leszek azokért az emberekért, akik akkor körülvettek és a barátaimnak mondhattam őket.

Pro #2: Szakmai tudás bővítése

Én alapvetően azért mentem ebbe a suliba, mert meg akartam tanulni rajzolni. Mindig mondták, hogy van tehetségem és soha nem is rajzoltam rosszul, de igazán technikai tudásom nem volt. Ezt a hiányosságomat akartam bepótolni és sikerült is, sőt többet is elértem, ugyanis saját stílusom lett. Ezt szintén nem én találtam ki, hanem a tanáraim mondták.

És ha már itt tartunk, ne felejtsem el azt sem megemlíteni, hogy nem a tanároktól fogod tanulni a legtöbbet. Természetesen leteszik neked az alapokat és mindig segítenek ha kell, de akiktől te tanulni fogsz, azok az osztálytársaid, a barátaid. Azok, akik ott ülnek melletted naphosszat. Őket fogod először megkérni, hogy segítsenek, az ő véleményüket fogod először meghallgatni. Ezt nem csak rajzból, hanem bármelyik szakmai órán.

Rengetegszer volt, hogy véleményt kértem a haverjaimtól, főleg ha bizonytalan voltam. Vagy megkértem valamelyik osztálytársamat, hogy mutassa meg nekem, hogy ő, hogyan rajzol le valamit, amit én még nem tudok lerajzolni. És itt nem is feltétlen csak a segítségnyújtásról van szó, hanem egymás mentális egészségének megőrzéséről. Ti tartjátok egymásban a lelket, ti erősítitek meg egymás önbizalmát. Rengeteg olyan embert ismertem meg a saját szakomon kívül is, akinek fantasztikus tehetsége, stílusa, látásmódja volt.

Pro #3: Szakmai kapcsolatháló kiépítése

És itt jön közbe a következő pont. Mi egy tisztán képző- és iparművészeti suli voltunk, és csak az én évfolyamomban volt öt osztály és ebből csak az én osztályom volt tisztán grafikus, a többiek mind kevert szakos osztályok voltak. Szóval durván lehet építeni a kapcsolatokat.

Ha nekem kellene egy fotós valamilyen okból, tudnám, hogy kit hívnék először. Ha üzletem lenne kirakattal, azt a dekoratőrt hívnám, akivel öt évig együtt jártam német órára. Ezeknek az embereknek nemcsak ismered a munkáját, de ismered magát az embert is, tudod, hogy, hogy dolgozik, hogy milyen ő és talán jobban megbízol benne, mint egy random idegenben, akit a neten találtál.

Pro #4: Lehetőségek egy művészeti iskolában

Hogy, ha eszméletlenül komolyan veszed a dolgot, akkor örülni fogsz azoknak a lehetőségeknek, amik egy művészeti suliban jönni fognak. Hamarabb fogsz értesülni a művészeti pályázatokról és versenyekről, sőt lehet, hogy pont a te sulid fog versenyt rendezni, mint nálam. Nem akármilyen kis, házi versenyről beszélek, hanem országosról. Nekem egyszer lehetőségem is volt egy ilyenen segédkezni és ha nem lettem volna ott, nem hiszem el, hogy mennyi ember volt ott szerte az országból.

De nem csak ilyen eseményekre kell gondolni, hanem kiállításokra is. Nem csak felhívják a figyelmedet ezekre a kiállításokra, hanem gyakran el is visznek rá titeket – és az is előfordul, hogy nem a grafikát tartó tanárod fogja kezdeményezni a dolgot.

És akkor most nézzük meg a művészetinek a kissé sötétebb oldalát is. Mert sajnos nem lehet minden rózsaszín vattacukorfelhő.

Kontra #1: Akadályok a művészetedben

Készülj fel, hogy állandó art block fogja akadályozni az életed (ebben a bejegyzésben kreatív tippeket adok, amik segíthetnek ezt kiküszöbölni). Nagyon kevés kivétel van. Egyrészt annyi lesz a szakmai feladat, hogy nagyon időd sem lesz teljesen saját ötlettel előállnod, ráadásul általában megmondják, hogy mit csinálj, vagy milyen témában csinálj dolgokat.

És bár fejlődni fogsz, és lehet, hogy lesz is kedved rajzolni, de ha valaki azt mondja, hogy mindegy mit, csak rajzolj, hirtelen leáll az agyad, mert nem jut eszedbe semmi, és rászoksz, hogy órákig a Pinterestet pörgeted, amire eleinte inspirációért mentél fel, majd elterelődött a figyelmed és totál kiment a fejedből, hogy miért vagy ott.

Kontra #2: A „ne halj éhen a szakmáddal” elv

Készülj fel arra is – és ez nem teljesen rossz dolog -, hogy elsősorban olyan tudást fognak neked átadni, amivel túl tudsz élni. Grafika szakosként minket többnyire a tervezőgrafikára igyekeztek ráhangolni, mert ma abból a legkönnyebb pénzt csinálni a szakmán belül. Egyszóval a szaktanáraid szeretnék, ha nem halnál éhen 25 éves korodra.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet más elképzelésed – hiszen nekem is az volt és támogattak is benne – de a tananyagot teljesíteni kell, a tanároknak pedig el kell tudniuk számolni. Természetesen mindig vannak kiskapuk, de ezeket neked kell megtalálnod.

Kontra #3: Művész vagy tanár?

Bár nekem fantasztikus tanáraim voltak, sajnos én is találkoztam olyannal, aki jó szakember volt, de a tanári székből úgy löktem volna ki, mint a huzat. Vannak és lesznek is olyanok a tanárok között, akik le akarják nyomni a torkodon a saját szubjektív véleményüket és stílusukat. Rajtad múlik, hogy ezeket a helyzeteket/embereket te, hogyan kezeled.

Én személy szerint mindig hajlandó voltam – tiszteletteljesen – szembeszállni velük, mert tudtam, hogy milyen következményekre számíthatok és ezeket a következményeket képes voltam elfogadni. Semmi szín alatt nem buzdítok senkit erre a fajta viselkedésre, de azt azért megemlíteném, hogy nem piszkáltak sokat a suliban.

Nos nem kell mondanom, hogy bár megvoltak a hegyei és völgyei a középsulis időszakomnak, de életem legjobb öt évét éltem meg és, ha visszamehetnék sem döntenék máshogy. Olyan élményeket és tapasztalatokat gyűjtöttem, amiket a világért sem cserélnék el.

Viszont, ha te még most is bizonytalan vagy akkor ajánlom figyelmedbe ezt az angol nyelvű videót a Passionfroot csatornájáról. A videóban Maryellen, egy olyan művész aki nem járt művészeti iskolába beszélget Darcyval egy olyan művésszel, aki viszont igen. A téma pedig, hogy kell-e művészeti iskolába járnia egy művésznek vagy nem.