Mi lenne, ha sokkal rosszabb lenne az egészségi állapotod, mint most? Mit tennél, ha annak a cipőjében kellene járnod, akit a legjobban sajnálsz?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy gyakran jobb helyzetben vagyunk másoknál. Vagy, hogy a körülményeink ellenére is rengeteg lehetőségünk van és képesek vagyunk túlélni bármit!

Mindez persze nem azt jelenti, hogy le kellene degradálni a problémáidat, csak azért mert vannak mások, akik jóval rosszabb/nehezebb helyzetben vannak. Sőt! Éppen arra szeretnék rávilágítani, hogy az éremnek mindig két oldala van és te döntöd el, hogy melyiket nézed.

Majdnem félig vak lettem

Amióta az eszemet tudom, a bal szememre mindig is homályosan láttam. Na persze nyilván az agy korrigálja a hibát, így ez csak akkor számított, ha a jobb szememet becsuktam. Ezért nem kellett szemüveget viselnem. Arról, hogy mi történt, nagyon kevés emlékem van, szóval a poszt ezen részének megírásához, a szüleim magyarázatára támaszkodtam.

Négy éves voltam, mikor édesanyám arra lett figyelmes, hogy fájlalom a szemem és vörös a szemfehérjém. Azonnal bevitt a szemészetre, ahol kiderült, hogy szaruhártyafekélyem volt és közel álltam ahhoz, hogy a fél szememre megvakuljak. A vizsgálat hogyanját nem részletezem, tekintve, hogy nem mindenkinek bírja a gyomra.

A lényeg, hogy ezek után egy hétig bent feküdtem a kórházban és kezelésre jártam. A hét letelte után szemcseppet írtak fel, így otthon folytatódott a gyógyulásom.

A szemem megmenekült, de a látásom nem tudott helyre jönni, ugyanis a fekély után maradt heg közvetlenül a pupillám előtt van. Ezért van az, hogy ha a jobb szememet eltakartam, a ballal homályosan láttam.

Tapasztalatok az elmúlt évben

A tavalyig a szemeimmel nem is volt semmi probléma. A múlt évben viszont minden hónapban kijött rajta valami. Akut szemgyulladás, árpa, volt hogy felváltva, sőt megesett, hogy mire az egyik meggyógyult, megbetegedett a másik.

Kreatívnak kellett lennem, hogy lefoglaljam magam, mivel ezek a dolgok akadályozták a látásomat. Sokszor volt, hogy a blogposztokat felmondtam a telefonra, majd utólag szerkesztettem őket.

A korábbi szokásom ellenére magyar szinkronnal néztem a sorozatokat és a filmeket – mondjuk ezek többnyire olyanok voltak, amiket gyerekként így ismertem meg, mint a Harry Potter vagy a Gyűrűk Ura. Szerencsémre a kötés megy félig vakon is, így azzal nem volt problémám.

De pl. ezért kezdtem el az In the meadow podcastet hallgatni olvasás helyett. Nem vagyok nagy pod hallgató, valahogy nem igazán köt le, de ebben megfogott valami, amit nem tudok igazán megmagyarázni. Talán az, hogy kicsit olyan, mintha egy barátom hangüzenetét hallgatnám.

Szaruhártyafekély a jobb szememen

Végül idén április végén, mivel az akkori problémát nem tudtam magamtól orvosolni, elmentem a szemészetre. Édesapám volt olyan kedves és elkísért, mert annyira nem láttam tisztán, hogy attól tartottam véletlenül kilépek az autó elé.

Kiderült, hogy a jobb szaruhártyámon is keletkezett egy fekély és mindennek tetejébe egy árpa is volt a felső szemhéjamon, ami miatt nem tud gyógyulni. Hogy ezt kiküszöböljük, fel kellett nyitni az árpát és hála az égnek voltam olyan szerencsés, hogy még aznap be tudtak szuszakolni műtétre.

Ne értsetek félre, a műtét élménye borzalmas volt és utána úgy bőgtem, mint kislány koromban. De az, hogy nem kellett napokat várnom, az azt jelentette, hogy nem volt időm túlagyalni a dolgot és a pánikrohamig cukkolni magam.

Az orvosok egyébként mind nagyon kedvesek voltak és bármilyen kérdést tettem fel, készségesen válaszoltak. Olyan szülőkkel nőttem fel, akik nem mondták azt, hogy a szuri nem fog fájni, ezért jóval könnyebben kezelem a dolgokat, ha tudom, hogy mi fog történni, és sokkal nyugodtabb vagyok, ha látom az injekciós tűt.

Bár az árpa igen makacs volt, a fekély végül a gyógyszerek segítségével meggyógyult, de ironikus módon a helyén maradt heg megint csak a pupillám előtt van. Ezért bár közel sem olyan rossz a helyzet, mint a bal szememnél – tekintve, hogy időben kezelve lett -, minél több a fény, annál homályosabban látok. Ez azért van, mert minél világosabb van, a pupilla annál jobban összeszűkül. Így a fény csak a hegen keresztül éri el a szememet amiből egyenesen jön, hogy nem látok tisztán.

Mi lenne, ha megvakulnék?

Mióta tavaly elkezdett betegeskedni a szemem, időről időre eszembe jut, hogy mi lenne, ha tényleg elveszteném a látásomat? Ha valóban megvakulnék?

Olyan emberként, aki rajzol, azt hiszem nagy csapás lenne. Főleg, ha belegondolok abba, hogy megtörténhetett volna az, ami gyerekkoromban. Akkor azért fajultak el így a dolgok, mert későn lett kezelve, ez alkalommal igazán hálás lehetek, hogy időben elmentem a szemészetre.

De a vakság gondolata mégis elég érdekes. Jobb helyzetben lennék azokhoz képest, akik soha nem láttak? Képes lennék gondoskodni magamról, egyedül közlekedni, bevásárolni? Mivel tölteném egyáltalán az időmet? Korábban bele sem gondoltam, hogy milyen nagy mértékben támaszkodom a szememre, és a bal szemem sérülésének ellenére, mennyire evidensnek veszem azt, hogy látok.

Fentebb már említettem, hogy milyen kreatívnak kellett lennem, hogy ne őrüljek meg itthon, ugyanis ki nem állhatom a valódi semmittevést. Ezért van az, hogy úgy daráltam a sorozatokat, mintha nem lenne holnap.

De még ma is, a könyveket szövegfelolvasóval hallgatom, mert nem látom rendesen a betűket, illetve, ha olvasnom „kell” akkor kénytelen vagyok nagyítót használni. Ahol tudom, a betűméretet nagyra veszem, ami azt jelenti, hogy a telefonomon akkorák, mint annak idején a nagyanyámnak. 😀 Ehhez még hozzájön a kontraszt is, ami segíti a látásomat.

Zárszó

A blogon már egy korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy milyen fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, a fizikai és mentális jóllétünkre. Most pedig, hogy a szemem újra megsérült és túl vagyok két műtéten, ahol megnyitották az árpámat, újra szembesülök vele, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy olyan szervezetem van, ami folyamatosan azért dolgozik, hogy megfelelően működjön.

Hálás vagyok ezért a testért, még akkor is, ha megvannak a gyenge pontjai. És büszke vagyok magamra, amiért annak ellenére, hogy a gyerekkori traumám és a szorongásom mellett kibírtam a két műtétet. Ez újfent szembesített vele, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondolnám és a túlélési ösztön, a remény is bennem van még.

Ha mást nem is visztek magatokkal ennek az elmebetegnek az írásaiból, kérlek vigyázzatok magatokra és egymásra! Legyetek kedvesek önmagatokhoz és ügyeljetek arra, hogy minél egészségesebbek maradjatok!